Menu

A kollégium története

Három az egyben – a kollégium(ok) története

Felvinci út

A kollégium Felvinci úti épülete 1939-40-ben épült. A Bauhaus stílusjegyeit magán viselő klinkertéglás L-alakú épület Árkay Bertalan tervei alapján készült. Árkay a kor jeles építésze volt, legismertebb műve az édesapjával közösen tervezett Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplom. De emellett számos templomot, családi villát és leventeotthont épített – köztük a Rózsadombi Leventeotthont. Merthogy kollégiumunk eredetileg leventék elszállásolására és képzésére szolgált (a leventék katonának szánt fiatalok voltak), s az épület kialakítása is e célnak megfelelően történt. Az alagsorban például – a mai elválasztófalak nélkül – fedett lőtér volt, a mostani klub helyén pedig tornaterem szolgálta a növendékek testi fejlődését, többek között ökölvívó ringgel.

A Felvinci úti épületet a kor neves építésze, Árkay Bertalan tervezte.

A II. világháborút követően az ingatlan a TIOSZ-hoz, a Tanonc- és Ifjúmunkásotthonok Országos Szövetségéhez került, s szakmunkástanulók költöztek az épületbe. A közeli Ganz gyárnak, illetve a hozzá tartozó iskolának a tanoncai – ez volt a korabeli kifejezés a szakmunkástanulókra – laktak tehát nálunk. Az iskola több névváltoztatáson is átesett, a leghosszabb ideig a 27. számú Klement Gottwald Szakmunkásképző Intézet nevet viselte, a ’80-as években aztán összevonták más iskolákkal, a mai Öveges József Középiskola egyik jogelődjének számít.

Később más iskolák diákjai is elhelyezést nyertek a kollégiumban, majd a szakmunkástanulók aránya folyamatosan csökkent, s szakközépiskolások (mai hivatalos elnevezéssel szakgimnazisták) és gimnazisták vették át a helyüket.

De még mindezek előtt, 1949-ben a kollégium – csakúgy, mint a többi otthon, amely ipari tanulókat (ekkor már így hívták a tanoncokat) szállásolt el – államosításra került. 1971-ben aztán gazdálkodása önállóvá vált, s a következő évtől – a központi kormányzattól – a fővároshoz került az intézmény irányítása. Ez a modell egészen a 2010-es évekig fennmaradt, ekkor azonban újra állami fenntartásúvá vált minden közoktatási-köznevelési intézmény.

A kollégiumot 1957-től egészen a rendszerváltásig Vágvölgyi Győző vezette. Őt 1991-ben az intézményt ma is irányító Singer János követte a kollégium élén.

Az intézmény 1961-től harminc évig Mező Imre nevét viselte. Mező kommunista politikus volt, aki részt vett a nemzetközi munkásmozgalomban (harcolt a spanyol polgárháborúban és részt vett a francia ellenállásban), majd a hazai kommunista diktatúra tisztségviselője lett. Neve igazán halálával lett ismert: az ’56-os forradalomban a Köztársaság téri pártháznál tisztázatlan körülmények között halálos lövést kapott, ami miatt később a Kádár-rendszer propagandája mártírként tekintett rá, több intézményt – így kollégiumunkat is róla nevezték el.

A kollégium 1991-ben Káldor Miklós magyar származású közgazdász nevét vette fel.

Bakfark u.

A XIX. század utolsó harmadában Budapest lakosságának mintegy egy százaléka, ötezer ember húzta meg magát barlangokban, odukban vagy az árokparton – ennyien voltak hajléktalanok. Az ő megsegítésükre jött létre a Hajléktalanok Menhelye Egylet, amely szociálisan érzékeny nagypolgárokat, nagyvállalkozókat, fővárosi képviselőket és hivatalnokokat tömörített magába, báró Podmaniczky Frigyes vezetésével. Ők építtették fel 1892-ben kollégiumunk Bakfark utcai épületét, amely ekkor tehát lakhatással nem rendelkező embereknek nyújtott – csekély hálódíj fejében – éjszakai szálláshelyet és melegételt. A menhely – mely a harmadik ilyen volt a fővárosban, és az első a budai oldalon – 185 férőhellyel rendelkezett, 141 férfi és 44 nő elszállásolására adott lehetőséget. Az építés költsége 47.455 forint volt, melyet az egylet és a főváros közösen állt. Ekkor alakították ki a kis utcácskát is, mely a Menház utca nevet kapta.

A budai menház felépítését egy Podmaniczky Frigyes vezette egylet kezdeményezte.

Az I. világháborút követően a rossz anyagi körülmények közé kerülő egylet a lerongyolódott épület bezárását fontolgatta, amikor a főváros átvette azt tőle. Aztán a ’30-as évek közepén nagyobb hajléktalanszállókat létesítettek, és a kisebbeket, köztük a Menház utcait megszüntették.

Végül lánykollégiumot létesítettek az épületben, a már említett 27-es Intézet diákjai kerültek ide. Az utcát is átnevezték Ipari tanuló utcává. A kollégium pedig felvette Korvin Ottó nevét. Korvin a Tanácsköztársaság tisztségviselője volt, akit a rendszer bukása után kivégeztek.

Csakúgy, mint a Felvinci úti kollégium, ez is előbb megnyitotta kapuit más iskolák diákjai előtt is, majd a szakmunkások aránya egyre csökkent, s helyüket szakközépiskolások és gimnazisták vették át.

Az intézmény 1978-ban integrálódott a Mező Imre Kollégiumba, amelynek így a fiúépülete mellé egy lányépülete is lett.

A rendszerváltás után igazgatóhelyettesként több mint huszonöt évig Homor Gizella irányította a részleget – amely ma az ő nevét viseli.

Donáti u.

A kollégium Donáti utcai épületét egy magánszemély, dr. Török Pál építtette 1895-ben. A „Török-ház”-ban különféle irodák kaptak helyet, az első öt évben például itt volt a budai oldal anyakönyvi hivatala. 1927-ben aztán a katolikus egyház 96 ezer pengőért megvásárolta az épületet, és a helyi plébános, Molnár László gyermekotthont hozott benne létre. Árva vagy szegény sorsú gyermekeket neveltek itt (felekezetre való tekintet nélkül), oktatásukról és szakmai képzésükről is gondoskodtak – az épületben varroda, hímző- és cipészműhely is működött. A kikapcsolódásról pedig az otthon balatonkeresztúri nyaralótelepe gondoskodott.

A Donáti utcai épületben Molnár László plébános hozott létre gyermekotthont.

A II. világháború után aztán az épületet elvették az egyháztól, államosították, majd kollégiumot hoztak létre benne az Építőipari Technikum tanulói számára. A kollégiumot Kvassay Jenőről nevezték el, ő a XIX. század végén, XX. század elején tevékenykedő vízmérnök volt, aki mintegy negyven évig volt a hazai vízügy legfőbb irányítója.

A Kvassay 1983-ban integrálódott a Mező Imre Kollégiumba, ahova így 60 újabb lány „érkezett”.

A rendszerváltást követően felmerült, hogy az egyház vissza szeretné kapni az épületet, ez azonban végül nem valósult meg.