Menu

A média

A Káldor Média fontos részét képezi a kollégiumi életnek. A médiások mindenhol ott vannak, lelkesek, kíváncsiak, a közösségi élet meghatározó figurái. S miközben „médiáznak”, játszva tanulják meg, mi az a munka, mit jelent határidőre elvégezni egy feladatot, milyen az, amikor az emberen múlik, hogy egy anyag elkészül-e, és az is, hogy az milyen lesz. Egyszerre fejlődik a kreativitásuk és a felelősségérzetük.

Ez persze a pedagógiai okfejtés része a dolognak, a médiások ezzel nem sokat törődnek, ők egyszerűen csak jól érzik magukat – s mindeközben barátságokat kötnek és közösségeket hoznak létre.

A kész produktumok pedig tájékoztatást, szórakozást, és az együvé tartozás érzésének erősítését nyújtják az egész kollégium számára. Havonta–másfél havonta kerül levetítésre a kollégium népszerű videomagazinja, a Kollektív, mely Simon Gábor tanár úr vezetésével készül el, és hasonló rendszerességgel jelenik meg a Szabó Kristóf tanár úr gondozta kollégiumi újság, a Koleszterin, mely a közelmúltban a középiskolás lapok versenyében országos második helyezést ért el.

Koleszterin – újság >

Kollektív – videók >