Menu

Főzni Remek Társaság

A Társaság alapításának ötlete 2004 májusában született meg. Kusztor Márta tanárnővel és pár diákkal az udvaron szabad tűzön gulyást készítettünk, már nem is emlékszem pontosan, milyen kollégiumi rendezvényen, sportnap volt, vagy talán egy tanár-diák focimeccs? Jól sikerült az étel, a fiúk lelkesen segítettek a tüzelésben, előkészítésben, főzésben, majd legalább olyan örömmel a forró leves elfogyasztásban. Márta nénivel megbeszéltük, hogy rendszeresíthetnénk ezeket az alkalmakat, alapítsunk egy társaságot! 2004 őszén így megalakult a Főzni Remek Társaság 14 taggal, azóta is folyamatosan működik, immár lassan 16 éve. Legalább 7 éve Fodor Tamás tanártársam is bekapcsolódott a társaság munkájába, azóta gyakorlatilag ketten vezetjük a Főzni Remeket, intenzív jelenlétével, ötleteivel, sokszor jókedvvel, biztatással, nomeg bevásárlással és egyéb nélkülözhetetlen szervezési segítséggel nagyban hozzájárul a Társaság sikeres működéséhez.

A társaság célja a gasztronómiával való ismerkedés, alapvető konyhai, főzési ismeretek elsajátítása, egy kulturált szórakozási lehetőség biztosítása a kollégiumban, élmények szerzése és ismeretterjesztés, nem mellesleg egy remek vacsora közös elfogyasztása. Általában 12-15 tagja van a társaságnak, nagyjából ez is a maximális létszám, mert több főre csak kivételes esetben, szabadtűzön tudunk főzni, az épületben meglévő helyiségek és a konyhatechnikai felszerelések ennyi diák egyidejű foglalkoztatását teszik lehetővé.

A társaság hetente egy alkalommal (mostanában szerdánként) tartja foglalkozásait. Jelenleg a tagok havi 700 forintot füzetnek be a társaság „számlájára”, a kollégium ugyanennyivel egészíti ki a költségvetést. Az egyik héten közösen kitaláljuk, mit főzzünk, megbeszéljük milyen alapanyagokból, milyen recept alapján, milyen eljárásokkal fogjuk a fogásokat elkészíteni. A következő héten a tettek mezejére lépünk, előkészítjük az alapanyagokat, sütünk-főzünk, elfogyasztjuk az ételt, rendet rakunk, elmosogatunk, közben beszélgetünk, remekül érezzük magunkat.

Mostanában a legnépszerűbbek a street food klasszikusai, rendszeresen készítünk a diákok kívánságára hamburgert, pizzát, gyrost, tortillát, burritót. Végezetül felsorolnék pár menüt az utóbbi időszakból: rozmaringos csirkemell zöldségágyon, francia rakott burgonyával; meggyleves, 4 sajtos penne; korhelyleves, mákos, meggyes, túrós és almás rétessel; rozé kacsamell, zellerpüré, párolt vörös káposztával; banánkrémleves, BBQ hamburger; frissen sült fokhagymás karaj krokettel, epres, zabkekszes pohárkrém.

Döbörhegyi Ferenc