Káldor Miklós (Nicholas Kaldor) magyar származású, világviszonylatban is elismert XX. századi brit közgazdász volt. 1908. május 12-én, Budapesten szûletett, Berlinben, késõbb a London School of Economicson tanult, utóbbi helyen 1932 és 1947 között tanított is. 1947-tõl 1949-ig õ vezette az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának kutatási és tervezési részlegét. 1949-ben lett a Cambridge-i Egyetem oktatója, 1966-ban nevezték ki egyetemi tanárrá. Az 1950-es évektõl több ország kérte fel kormánytanácsadónak, köztûk Chile, India, Törökország és Venezuela. A brit pénzûgyminiszter mellett adópolitikai tanácsadóként dolgozott (1964-68; 1974-76). 1974-ben fõúri rangot kapott.Káldor, aki 1986-ban bekövetkezett haláláig nemcsak vállalta, de bûszkén hangoztatta is magyarországi gyökereit, a keynesiánus közgazdaságtan egyik legnagyobb hatású képviselõje volt, neve összeforrt az új Cambridge-i iskola létrejöttével. Tevékenysége a közgazdasági elmélet, az alkalmazott közgazdaságtan és a gazdaságpolitika több terûletére terjedt ki, emellett kiváló oktató is volt. Fõként azonban mint elméleti közgazda alkotott maradandót. A növekedéselmélet, az adóztatás elmélete, a fejlõdõ országok gazdaságelmélete, az egyensúly és egyensúlyhiány kérdései mind olyan terûletek, ahol jelentõs, gyakran idézett eredményekre jutott. A határtermelékenységen alapuló elosztáselmélet kritikusa; a jóléti kutatások során bevezette az úgynevezett határtermelékenységi elvet.
Fontosabb mûvei: Tanulmányok a gazdasági stabilitásról és növekedésrõl (1960); újabb tanulmányok a közgazdasági elméletrõl (1978); Az új monetarizmus eredete (1981). Összegyûjtött tanulmányai 1978-ban jelentek meg Collected Economic Essays címmel.
Kollégiumunk a rendszerváltás után, 1991-ben vette fel Káldor Miklós nevét. 2008-ban, szûletésének századik évfordulóján – Angliában élõ – lányai és unokái társaságában avattuk fel a Felvinci aulájában mellszobrát, Jenei Barna Márton alkotását.
